Válassza az Oldal lehetőséget

NEW GENERATION STORY

A zenekar története 1993-ra nyúlik vissza. Pár hónap tervezgetés után november 25-én kialakult az első felállás. Akkori tagok: Madácsi János – Gitár, Bodócz Ádám – Gitár,Ének, Dér István – Basszus gitár, Horváth Ottó – Dob.

Kitaláltuk az akkor még érvényesebbnek számító, de a mai napig használt nevünket: a New Generation-t. Nagyrészt azokat a zenéket gyakoroltuk be és játszottuk, amiket egyébként is mindannyian szerettük, azaz 60-as, 70-es, 80-as évek muzsikáit. Ez egyébként így van a mai napig is. Pl.: Creedence, Beatles, Rolling Stones, P. Mobil, Bikini, Dinamit, AC-DC. Első fellépésünk 1994. február 4-én a hartai Otthon Kisvendéglőben kapott helyet. Ekkor már bővült létszámmal, Bodócz Viktor – kis zenekari átrendeződéssel – basszus gitáron játszik. Időközben a zenekarunk bővült egy billentyűssel – Süveges “Dzsászáj” György személyében. Még ebben az évben nagyon szépen beindult a zenekar szekere. Környező falvakban, kocsmákban minden hétvégén volt fellépésünk, pl.: Fekete Horgony, Rock Breaker, Alibi Söröző, Black Wizzard, stb. 1995. májusában egy kis változáson ment keresztül a New Generation. Új tagok: Bodócz László – Dob, Hársfői Péter – Gitár. Ez a formáció 1999. októberéig működött. Külföldi munkák és hazai tanulmányok miatt a zenekar szünetelt.

 

    ÉV

    koncert

    sör

    • Bodócz Ádám – Gitár, Ének
    • Bodócz Viktor – Basszus gitár, Ének
    • Bodócz László – Gitár, Ének
    • Horváth Ottó – Dob

    Ez után 5 éves pihenő, illetve vendégmuzsikálás különböző zenekarokban. 2004-ben a banda régi néven, de újult erővel folytatta munkásságát. Azóta is nyomjuk a Rock-ot!!!

    Dobj egy e-mailt!